Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

Ázsia a legnagyobb és legnépesebb kontinens. Területe 44,4 millió km². Ez a Föld teljes területének 8,7%-át teszi ki, a szárazföldeknek pedig a 29,8%-át. A humán populáció mintegy 60%-a itt él.

Ázsia átnyúlik a déli féltekére is, kiterjedése észak-déli irányban 11 000 km; kelet-nyugati irányban 9000 km. Európával együtt alkotja Eurázsiát, amelynek Ázsia a négyötöd részét teszi ki.

Elhelyezkedése

Északon a Jeges-tenger, keleten a Csendes-óceán és melléktengerei, délkeleten Ausztrália és Óceánia, délen az Indiai-óceán, délnyugaton a Vörös-tenger, a Szuezi-csatorna és a Földközi-tenger, nyugaton a Fekete-tenger, a Kaukázus, a Kaszpi-tenger, az Urál folyó, és az Urál-hegység határolja.

A hatalmas kontinensnek két vitatott hovatartozású területe is van. Az egyik Európa, amelytől „mesterséges” határ (a viszonylag jelentéktelen Urál-hegység és -folyó) választja el, és ezért sokan a két földrészt Eurázsia néven egyetlen kontinensnek tartják. A másik terület az Arab-félsziget, amely szerkezetét, éghajlatát, növény- és állatvilágát tekintve inkább Afrikához tartozik.

Ázsia partvidéke nagyon tagolt. Déli részét nagy félszigetek alkotják: Kis-Ázsia, az Arab-félsziget, a Hindusztáni-félsziget, az Indokínai-félsziget. Hátsó-India keskeny nyúlványa a Maláj-félsziget. Ázsia keleti partvidékén terül el a Kamcsatka-félsziget és a Koreai-félsziget. A legjelentősebb ázsiai szigetek és szigetcsoportok a következők (északnyugatról, az óramutató járása szerint): Novaja Zemlja, Szevernaja Zemlja, Új-szibériai szigetek, Vrangel-sziget, Szahalin, a Kuril-szigetek, a Szunda-szigetek.

Történelem

A kontinens népei rendkívül kevertek, mongolid (kínai, koreai, japán, vietnami, burmai, maláj stb.), europid (indiai, iráni, kaukázusi, orosz stb.), valamint ausztralid típusú emberek élnek itt. A különféle ázsiai népek kultúrája és gazdasági-technikai fejlettsége a történelem során mindig igen különböző volt.

Eurázsia nagy kiterjedése miatt a különböző részein élő nemzetek sokáig nem sokat tudtak egymásról. Az Ázsia távoli részei közötti felfedezőutak már az i. e. 6. században elkezdődtek Dareiosz perzsa király parancsára, amikor is a perzsák az Indus torkolatát derítették fel. Az európaiak az ókorban csak Délnyugat-Ázsia egyes részeit ismerték (a görög és római hódítások révén).

Ázsia a nagy földrajzi felfedezések korában

Az európaiak Ázsia keleti és belső területeivel csak a 13. századtól ismerkedtek meg. Marco Polo velencei utazó kereskedő 1271-ben szárazföldi úton elindult Kínába. Kis-Ázsián, a Kaukázus déli részén, a Kaszpi-tenger déli partvidékén áthaladva Közép-Ázsiába érkezett. Innen aztán a Pamír és a Tien-san hegységek lábainál húzódó keskeny völgyeken át eljutott a mai Kína területére, és elérte annak keleti partvidékét. Jelentős szerepe volt abban, hogy az európaiak kapcsolatba kerültek azzal a fejlett civilizációval, amely például a könyvnyomtatást és a selymet feltalálta.

A további utazók Ázsiát a tenger felől közelítették meg. A kora újkortól a portugálok, spanyolok és oroszok sorra indították expedícióikat a partvidékek és a belső területek megismerésére. Vasco da Gama portugál hajós 1499-ben eljutott Indiába; előbb azonban körülhajózta Afrikát. Néhány évtizeddel később Ázsia partjaihoz délkelet felől egy további portugál expedíció érkezett. Vezetője, Magellán (Fernão de Magalhães) azonban nem sokkal később életét vesztette a bennszülöttekkel vívott harcban a Fülöp-szigeteken. Északon a Jeges-tenger és a Csendes-óceán közötti Bering-szoros felfedezésében – leküzdve a nehéz feltételeket – az orosz expedíciók szereztek érdemeket. A technikailag legfejlettebb (kínai és japán) civilizációk azonban a 19. század második feléig csaknem teljesen zárt területek maradtak az idegenek számára.

Ázsia felderítői

Az első jelentősebb "felfedező utat" az ókorban NAGY SÁNDOR hadjáratai jelentették. A Kr. e. 4. században egészen az Indus torkolatáig jutott. A kereskedők révén pedig India drágaköveivel, fűszereivel, Kína selymeivel is megismerkedhettek a Római Birodalom népei.

A középkorban egyre több hajós kereskedő jelent meg India, Malájföld, Kína partvonalainál. Az Európát Ázsiával összekötő szárazföldi kereskedelmi úton, a Selyemúton nemcsak kereskedők, hanem hittérítők, papok és követek is megfordultak. Hitelt érdemlően először a velencei MARCO POLO írta le a távoli ázsiai területeket.

Felszíne

Ázsia tájai rendkívül változatosak. A Földközi-tenger hullámaitól a Csendes-óceán hatalmas víztömegéig fiatal, magas, gyakran jégmezőkkel borított hegységek övezik a földrészt: Kaukázus, Zagros, Hindukus, Pamír, Himalája (Mount Everest, 8850 méter, a világ legmagasabb csúcsa), és az indonéz szigetekben folytatódó, még emelkedőben lévő burmai lánchegységek. Ázsia északi területén alföldek és fennsíkok szabdalják a szibériai pajzs prekambriumi sziklarétegeit. Ázsia mai felszíne alapvetően a negyedkori gleccserek tevékenysége folytán alakult ki.

Vízrajz

Ázsia vízrajzi hálózatát nagy mértékben befolyásolja az éghajlat és a domborzat, mondhatni ezeknek a függvénye. Szibéria vizét észak felé olyan nagy folyók, mint az Ob, a Jenyiszej és a Léna vezetik le, melyek télen a nagy hideg miatt befagynak, ezzel hatalmas árvizeket okozva a tavaszi olvadáskor. Nyugat-Ázsia és Közép-Ázsia vidékein a lefolyástalan területek a jellemzőek. A vizekben bővelkedő hegységekben a leereszkedő kevés folyó – a Tigris és az Eufrátesz kivételével – vagy a sivatagok homokjában tűnnek el, vagy beltengerekbe ömlenek. Ázsia monszun vidékein a bőséges esők duzzasztják a folyókat, melyek nyáron jelentősen megáradnak. Fontosabb ilyen folyók: Gangesz, Mekong, Jangce és a Huangho.

Kialakulás

Ázsia legősibb darabjai északon az Angara (Szibériai)-, keleten a Kínai-, délkeleten a Kambodzsai-masszívum, amelyek az Eurázsiai-lemez részei; míg délen az indiai Dekkán-masszívum és délnyugaton az Arab-tábla (Arábiai-lemez), az ősi Gondvána-föld maradványai. A masszívumok már az őskorban letarolódtak. Törmelékeikből gyűrődtek fel az ókori lánchegységek, amelyek pusztulása keletkezésükkel egyidőben megindult. Tönkjeik a harmadkorban összetöredeztek, és röghegységgé alakultak. A karbonkorban gyűrődött fel a kontinens határát képező Urál-hegység és az Altaidák vonulata. A harmadkorban két újabb hatalmas hegységrendszer: az Eurázsiai-hegységrendszer és a Pacifikus-hegységrendszer alakult ki. Előbbinél a gyűrődés játszotta a főszerepet egyenetlen vulkanizmussal kísérve, utóbbi létrejötténél a vetődés volt a jellemző, erős vulkáni működéssel. A pacifikus övezetben napjainkban is gyakori a vulkáni kitörés és a földrengés.

Ázsia legfiatalabb – negyedkori – képződményei az alföldek, amelyek azt követően jöttek létre, hogy a hatalmas hegyláncok kiemelkedtek. Ekkor megnövekedett a folyók eróziós tevékenysége, és feltöltötték a sekélyebb öblöket, vízzel borított belső medencéket (például Mezopotámia, Kínai-alföld, az Indus alföldje, Hindusztáni-alföld). Ezek a feltöltések az egyes lemezeket (masszívumokat) szinte hozzáragasztották a kontinens központi tömbjeihez. Ilyen – tengeri és folyami feltöltéssel kialakult – hatalmas síkság a Nyugat-szibériai-alföld is, amely még az oligocénban is belső tenger volt. A kontinens mai alakját a negyedkorban érte el, de még jelenleg is változik, hiszen a lepusztulás-feltöltődés napjainkban is zajlik (például a Gangesz-delta).

Éghajlat

Ázsia éghajlata területi nagysága és a változatos természeti viszonyai miatt igen változó. Ázsia északi részén poláris éghajlat uralkodik, ennek sajátossága az, hogy főként a zord telek következtében nagyok a hőmérsékleti különbségek és kevés a csapadék. Legészakabbon a tundra, a tundranövényzet a jellemző, azaz sovány, mohás-zuzmós sztyepp. Délebbre a tajga övezet húzódik, illetve ahol túl kevés a csapadék a fákhoz ott füves puszták találhatók.

Nyugat-Ázsia és Közép-Ázsia éghajlata tengerszint feletti magasság (Arab-félsziget), illetve a tengertől távoli fekvés és a domborzati elrendezés (Tibet, Góbi sivatag) miatt száraz, helyenként hideg, máshol meleg, a csapadék kevés és rendszertelen, s a növénytakaró sem összefüggő. Csak Nyugat-Ázsia partszegélyén van igen enyhe mediterrán éghajlat.

Az éghajlat Dél-Ázsia és Kelet-Ázsia vidékein teljes mértékben a monszun által van meghatározva. A tél száraz és hűvös, a nyár meleg és esős, mert a déli passzátszél behatol az északi félgömbre. Ez a nedvességet hozó szél a nyári monszun. Az eső, különösen a magaslatokon, rendkívül bőséges. Dél felé fokozatosan az egyenlítői éghajlat válik uralkodóvá (Borneó). A monszun vidéket olyan erdő borítja, ahol mérsékelt égövi és trópusi növényzet keveredik.

Talajtípusok, növényzet és állatvilág, természetvédelem

Ázsia egyik jellegzetessége, hogy a területén sokféle tájtípus fordul elő. Ezt nemcsak a nagy kiterjedése teszi lehetővé, hanem a domborzatának a nagyon eltérő tengerszint feletti magassága is.

Ázsia legészakibb részén terül el a tundra. A tundra talaja az év nagy részében befagy. A rövid nyár folyamán némileg felolvad. Ekkor a tundra kizöldül, kivirágzanak a tarka virágai. Legjellegzetesebb növénye a moha és a zuzmó. A fák közül többnyire csak elkorcsosodott nyírfák és fűzfák találhatók. Az állatvilág képviselői például a rénszarvas, a sarki nyulak és rókák, amelyek a legszélsőségesebb életfeltételeket is elviselik.

Észak-Ázsia legnagyobb részét tűlevelű erdő, a tajga borítja. Széles övezete a Nyugat-szibériai-alföldtől a Csendes-óceán partjáig húzódik. A fenyőfák lehullott tűlevele olyan anyagokat tartalmaz, amelyek befolyásolják a tajga talajának a tulajdonságait. Ezt a talajt podzolnak nevezzük. A mi erdeinktől eltérően a tajga csak nehezen járható. Nyáron a helybéli emberek életét kellemetlenné teszi a rengeteg rovar, főleg a szúnyogok, mert az alacsonyan fekvő helyek mocsarasak. A tajga azonban a vadászok birodalma. A rénszarvasokon, medvéken, farkasokon és rókákon kívül előfordulnak ott a becses szibériai tigrisek is.

Közép-Ázsiában a sztyeppek keskeny sávja átmenetet képez a sivatagok és félsivatagok tájai felé. Kelet-Ázsiában a Sárga-folyó (Huang-ho) menti nagy kiterjedésű löszhátakon sztyeppek vannak. A lösztalajok a szél tevékenysége révén keletkeztek.

Sivatagok és félsivatagok húzódnak Közép-Kínától és Mongóliától kezdve egész Közép-Ázsián át az Arab-félszigetig. A sivatagok talajai terméketlenek, gyakran sok sót tartalmaznak. A szegényes növényzet lehetővé teszi a kecskék és a tevék tenyésztését; a magasabb fekvésű területeken, ahol valamivel több a nedvesség, juhokat tenyésztenek.

Kis-Ázsiát, a Kaukázuson túl és Kelet-Ázsia nagyobb részét a szubtrópusi tájak közé soroljuk. Ezeken a tájakon például teacserjét, gyapotot és citrusnövényeket termesztenek.

A szavannák Ázsiában főleg a Hindusztáni-félszigeten (Elő-India) terülnek el. Állatvilága nem olyan gazdag, mint az afrikai szavannáké. Termékeny fekete- és szürketalajait azonban az ember sokkal jobban kihasználja mezőgazdasági célokra.

Trópusi erdők, esőerdők és monszunerdők főleg Dél- és Délkelet-Ázsia szigetein, a Maláj-félszigeten és az Indokínai-félszigeten (Hátsó-India) nőnek. Az ember a partvidék vörös és vörössárga talajait mezőgazdaságilag hasznosítja. A parttól távolabbi belső területeken az erdők megőrizték az eredeti állapotukat és összetételüket (teak), valamint állatvilágukat (majmok – makákók, gibbonfélék, orangutánok).

A hegységekben megfigyelhető, hogy a növényzet és az állatvilág magassági övezetekbe rendeződött. A nagy népsűrűségű területeken az emberek általában kedvezőtlenül alakították át a tájat.

Az erdei természeti tájak védelme (főleg az esőerdők és monszunerdők meg a mérsékelt éghajlati öv erdeinek, sztyeppjeinek a védelme) a veszélyeztetett állatfajok, például a panda, a szibériai tigris, a Prezsevalszki-ló megmentését is jelenti.

Azt, hogy az emberi tevékenység kedvezőtlenül hat a természetre, bizonyítja például Közép-Ázsiában az Aral-tó fokozatos kiszáradása. A Himalájában nehézségeket okoz az alpinisták túlzott érdeklődése a 8000 méteres hegycsúcsok leküzdése iránt, valamint az ottani növekvő számú lakosság erdőt irtó tevékenysége.

·    Trópusok, szubtrópusok

o   Növényvilág

o   Állatvilág

§    majmok, félmajmok, oroszlán, tigris, párduc, indiai elefánt és orrszarvú

·    Monszunterületek

o   Növényvilág

o   Állatvilág